rado pince pecsi villanyi pince pinceszet

Történetünk

A Mecsek déli lankáin, a Donátusi kápolna szomszédságában immár a harmadik és negyedik generáció, Radó István és fia András foglalkozik elhivatottsággal, odaadással a szőlő termesztésével és a bor készítésével.
A családi gazdaság alapjait a dédapa, Radó Endre rakta le azzal, hogy 1930-ban telepített a területre először Cirfandli tőkéket.

A nagyapa, Radó János, szőlő és föld iránti szeretetéből, tiszteletéből nőtt ki 1980-as évek legelején, a PTE Szőlészeti- és Borászati Kutatóintézet jogelődje által is támogatott Pécsi Szőlészek Kisszövetkezete. A szövetkezetnek a család is tagja volt így juthatott az Ördögárok és Murom dűlő első parcelláihoz. A kisszövetkezet teremtette meg a pécsi szőlő- és bortermelés bázisát.

Az apa, Radó István, apró lépésekben növelte a gazdaság területét, valamint hozta létre egy jól felszerelt és a reduktív, irányított borkészítési eljárásoknak is megfelelő feldolgozó-pince alapjait. önmagát autodidakta módon képezve jutott el odáig, hogy a családi gazdaságból kikerülő, erjedését tekintve reduktív, de hordóban érlelt borok regionális, országos versenyeken és a fogyasztók körében is elismerést váltson ki.

A fia, Radó András, már diplomás szőlész-borászként, gazdag (16 év = 16 szüret) tapasztalatokat szerzett hazai csúcs borászatoknál. 2016 elején döntött úgy, hogy hazatér és itthon folytatja a családi hagyományokra építkező munkáját, felhasználva és okszerűen alkalmazva tapasztalatait és a világszerte - a szőlészet és a borászat területén - végzett kutatás-fejlesztés legújabb eredményeit.

A pincészet arculatát meghatározza a Cirfandli fajta, mely itt a Mecsek déli lejtőin találta meg a maga számára legjobb talajt ahhoz, hogy a kitűnő íz-, zamat-, illatkomponensek kialakuljanak. A fajta Gumpoldskirchenből, Ausztriából a pécsi káptalan kezdeményezésére, a 19. század közepén - végén került Pécsre. Igen gyorsan közkedvelt fajta lett. Mivel eleinte vélhetően alacsony tőkeművelésben termelték és töppedésre igen hajlamos, ezért leginkább édes bort adott, de ismert és kedvelt volt a száraz változata is. Az egyházi szőlőbirtok széthullásával a Cirfandli fokozatosan eltűnt a parcellákból, egyedül a Kutatóintézet foglalkozott a különös gondot igénylő fajtával. Az 1990-es években a város vezetése is felismerte, hogy Pécs sajátos arculatának a Cirfandli szőlő és bor is szerves része, így pályázati formában támogatta annak telepítését.